Az indiai köles (Pennisetum glaucum) kiváló alkalmazkodóképessége révén a világ arid régióiban is sikerrel termeszthető. A klímaváltozás eredményeképp fellépő csapadékhiány és átlaghőmérséklet növekedés a növény termeszthetőségi zónáját jelentős mértékben kibővíti. Kísérletünkben hazánkban elsőként vizsgáltuk két indiai köles genotípus (Dhanashakti fajta, illetve ICMH 1301 hibrid) termésképző elemeinek alakulását eltérő edafikus feltételek mellett. A vizsgált genotípusok tenyészideje 117–125 nap volt, a kísérleti állományok vetése június elején történt. Az értékelt paraméterek közül a bugahossz alakulása bizonyult a legstabilabbnak, illetve itt tapasztaltunk legkisebb mértékű termőhely és genotípus hatást. A vizsgált paraméterek közül nagyfokú variabilitást mutatott a teljes bugasúly, bugaátmérő, a bugánkénti magszám, illetve a bugánkénti magtömeg. Bugánkénti magtermés a Dhanashakti fajta esetében 30,42 g, az ICMH 1301-es hibrid esetében 60,04 g volt. A genotípusok ezermagtömege 11,99 g, illetve 14,78 g volt. A korrelációanalízis eredményeképp a termésparaméterek közül a bugánkénti magtömeget befolyásolta leginkább a többi vizsgált termésképző elem alakulása. Vizsgálatainkban a június eleji vetésidő alkalmazása ellenére is megfelelő vegetatív és generatív fejlődést figyelhettünk meg, az indiai köles genotípusok potenciális termőképessége egy év eredményei alapján eltérő talajkörülmények mellett 2–6 t/ha közé tehető.

Kulcsszavak: indiai köles, termésképző elem, ezermagtömeg, termés