Az utóbbi években egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a Wallace Broecker által ”globális felmelegedésnek” elnevezett és sokáig döntően ezen a néven emlegetett légköri folyamat valójában lényegesen összetettebb annál, mintsem hogy pusztán az átlag hőmérsékletek emelkedését értsük alatta. A különböző éghajlati elemek egyidőben jelentkező, de eltérő jellegű ingadozásai, amelyek részben az éghajlati változékonyság, részben az

éghajlatváltozás megnyilvánulásai, komplex befolyást gyakorolnak a növénytermesztésre, s így legelterjedtebben termesztett takarmánynövényünk, a kukorica termesztési feltételeire is. Miközben a nemzetközi irodalomban az átlagértékek eltolódására fókuszáló éghajlatváltozási hatásvizsgálatokkal lehet a leggyakrabban találkozni, a változékonysággal párosuló éghajlatváltozás komplex és reális értelmezése állítja igazán nagy kihívás elé e szakterület kutatóit és a kukoricatermelőket, akiknek taktikai és stratégiai döntéseikben az ilyen jellegű ismereteknek is egyre nagyobb hangsúlyt kell kapniuk.

A vonatkozó hazai és külföldi irodalmak áttekintése alapján egyértelműsíteni próbáljuk az éghajlatingadozás különböző formáinak viszonyát és számszerűsítjük a kukorica termesztése szempontjából meghatározó, az irodalomban egyre gyakrabban öko vagy agroklimatológiai indikátorokként emlegetett éghajlati feltételeket, valamint elemezzük azok alakulását az utóbbi kb. másfél évszázadban a Mosoni-síkon. A Mosonmagyaróváron 1861 óta észlelt és feljegyzett hosszú – a térség leghosszabb – folyamatos hőmérsékleti és csapadék adatsorok szolgáltatnak ehhez alapot, bár csak az 1871-től kezdődő adatokat használjuk e munkában. Az itt bemutatott vizsgálatainkat tehát a növény termesztés éghajlati feltételei közül a hőmérséklet és csapadék viszonyok alakulására korlátozzuk, mivel az ilyen jellegű adatok a leginkább hozzáférhetők hazánkban, s általában e tényezőket tekintik a legmeghatározóbbnak az éghajlat–növény kapcsolat vonatkozásában.

A kukoricatermesztés regionális éghajlati feltételeinek megváltozása – döntően a hőmérséklet esetén – az utóbbi néhány évtizedben jelentkezett hangsúlyosabban; azt meg előzően inkább az éghajlati változékonysághoz való alkalmazkodás jelentett folyamatos feladatot. Általában a kedvező változások vannak túlsúlyban, de e lehetőségeket ki is kell használni. Másfelől aggodalomra adhat okot, hogy az éghajlati elemek szórásának

(pontosabban szórásnégyzetének, azaz varianciájának) szignifikáns megváltozása általában annak növekedését, azaz az extrém értékek gyakoribbá válását jelentette, amire szintén nagyon fontos reagálnia a növénytermelőknek.

Hangsúlyozni kell viszont, hogy e munka során a makroklímát jellemző tendenciák feltárása volt a célunk, s nem szabad megfeledkezni arról, hogy a mezo- és mikroklimatikus hatások módosíthatják az így kirajzolódó képet, még ha ezek alapvetően nem is változtatják meg a makroklíma által biztosított éghajlati feltételeket. A kapott eredmények – közvetve és kellő óvatossággal interpretálva – a hazánk egész területén zajló klimatikus folyamatokba is betekintést adhatnak.

Kulcsszavak: éghajlatváltozás, éghajlati változékonyság, agroklimatológiai indikátorok, kukoricatermesztés