Előző munkánkban áttekintettük a műtrágyázási szaktanácsadás általános alapelveit és módszereit. Taglaltuk a gyakorlati növénytermesztés szemszögéből fontosabb talajtípusokat a termékenységüket meghatározó tulajdonságaik alapján. Közöltük a trágyaigény elbírálásához szükséges talajfizikai és talajkémiai jellemzőket és azok határkoncentrációit, határértékeit. Érintettük a műtrágyázás és a környezetvédelem összefüggéseit a szakszerűtlen trágyázás kapcsán (Kádár 2011).

Jelen munkánkban a részletes szaktanácsadást mutatjuk be főbb növényenként, illetve növénycsoportonként, döntően az MTA Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézetében végzett fél évszázados szabadföldi kísérletek eredményeire támaszkodva. Tárgyaljuk a kalászos kultúrák, kukorica, őszi káposztarepce, napraforgó, burgonya és a telepített pillangósnélküli gyep trágyaigényességét, a tartamkísérletek konkrét példáin bemutatva a hatásmechanizmusokat. Fontos, hogy az olvasó a gazda felismerje pl. a talajsavanyúság (pH, CaCO3), vagy a foszfor- és kálium-ellátottság (AL-P2O5 mg/kg) és a trágyahatások közötti kapcsolatokat. Vagy azt, hogy a talaj kimerülhet, elszegényedhet, és a trágyahatások időfüggők és egymással is összefüggnek. Tehát nem csúcsterméseket mutatunk be, nem az abszolút termésszintek fontosak, hanem tanulságokat, törvényszerűségeket, melyek időtállóak és orientálnak.

A tartamkísérletek tanulságaira építő, tudományos igényű szaktanácsadás helyébe a kereskedelmi cégek ajánlásai léptek. Mindez irracionális, ésszerűtlen műtrágyázáshoz vezethet, mely esetleg drámai terméscsökkenést és vele együtt környezetszennyezést, bevételkiesést eredményez. Erre is mutatunk be példát. Közlemény a szaktanácsadásban érintettek számára íródott útmutató.

Kulcsszavak: szaktanácsadás, alapelvek, módszerek, kultúrák